A minap álldogáltam éjszaka a buszmegállóban, amikor hőzöngés zajaira lettem figyelmes az utca végéből. Megfordultam és három sötét forma alak közeledett a buszmegálló felé. Természetesen hungarista zenét hallgattak, sál az arcuk előtt, a világ felé nemtetszésüket hangos ordibálással fejezték ki. Az egyikük lezúzott egy ereszcsatornát, majd szépen nevetgélve továbbálltak.

Ebben semmi különös nincs, főleg annak, aki nagyobb városban él, naponta láthat ilyet, az ember közönyössé válik. Rólam azonban tudni kell, hogy eléggé burokban nőttem fel, na nem voltam elzárva mindentől, de mégis ritkán találkoztam az élet sötétebb oldalával. Láttam már skinheadeket, punkokat, lecsúszott junkiekat, csöveseket, de egyik sem hagyott olyan mély nyomot bennem, mint ez az incidens.

Ahogy megláttam mit műveltek, az cikázott a fejemben, hogy most mit csináljak? Hívjam a rendőrséget? És mire kapcsolnak, és elmagyarázom, hogy mi történt, és mire összeszedik magukat, beszállnak egy járőr kocsiba, már rég a város másik felében vannak. Kövessem őket közben? És egyáltalán főben járó bűn egy eresz leamortizálása? Persze hogy nem, de gondoljunk bele, akik ott élnek, most teljesen feleslegesen, emiatt a barmok miatt a közös költségük egy részét annak javítására kell költeniük. Tehetetlennek éreztem magam. De még csak nem is ez a legnagyobb aggodalmam: mi van, ha ezek a hulladékok ezek után valami durvábbat is műveltek? Megvertek valami ártatlan párát (mondjuk engem ha követem őket), vagy akár csak még több köz és magántulajdont rongáltak meg. Talán soha nem fogom megtudni, és talán jobb is, mert akkor még szarabbul érezném magam.

Talán ezért szeretem annyira a szuperhősöket. Amíg elolvasok egy képregényt, elhiszem, hogy vannak emberek, akik nem közönyösek, és tudnak valamit tenni is. Az a baj, hogy én azt hittem magamról, hogy képes vagyok helyesen cselekedni, a saját érdekeimet félre téve, de most is csak az érdekelt, hogy minél hamarabb hazaérjek egy fárasztó nap után. Mi a helyes cselekedet? Rossz a kérdés. Hogyan lehet helyesen cselekedni? Fel kell adnod a saját érdekeid.

süti beállítások módosítása